2014. augusztus 14., csütörtök

Egy költözes margojara

Elhagyom a tunderkertet, azt a helyet amit egykor ugy szerettem, pont akkor abban az idöpontban nagyon megfelelt, imadtam hogy a semmi közepen van ahova egy ujszulöttel el tudtam rejtözni a vilag elöl. Es atmenni a bebazodas lelki folyamatan, csak aztan nyilt a vilagom es vele egyutt a vagyam egy mozgalmasabb elet fele. De nem is ez a fö indok hogy annyira nagyon szukösse es nyomasztova valt itt az elet, egeszen mas oka volt.

Meg pedig egy kilakoltatas elötti figyelmeztetes, es egy gyermekvedelmis kivizsgalas. A kedves szomszedunk fejebe vette hogy vagy kidobat minket vagy elveteti tölunk a gyereket. Azt azert hozza kell tennemhogy nagyon nehez idöszakot eltunk Lilivel nehezen aludt el borzalmas hisztikkel, es csak nagyon nagyon kesön. De emiatt kilakoltani, utcara tenni egy kisgyerekes csaladot. Onnantol kezdve a retteges volt az eletem hogy ugyan mit fogok rosszul csinalni ami miatt a szomszed megint feljelent, a gyereket meg elveszik tölem. A legkisebb hisztire is feltem nehogy valamit rosszul tegyek.ez az egesz pedig pont karacsony elött nehany nappal törtent. Mit ne mondjakszep kis karacsonyi ajandek volt, ami ranyomta a belyeget az unnepekre. Valahol itt halt meg a tunderkert, itt lett vege a varazsanak, több mint felevbe telt mire sikerult lakast kapnunk de vegul sok elutasitas utan siker következett.

Most pedig ulök az erzelmi hullamvasuton, gyaszolok es örulök, gyaszolom a tunserkertet, de viszont varom az ujeletem a nagyvarosban. Es nem tudokaludni igyinkabb blogot irok, pedig hulla faradt vagyok :)

Habcsok Freja <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése