Amikor az orvostudomany meg gyerekcipöben jart, es a paciensek jo resze elhalalozott a kezelesek következteben, akkor volt nagy hasznara a falusi nepnek a helyi fuvesasszony vagy javasasszony, aki ismerte öseik tudasat a gyogynövenyekröl, es a gyogyito praktikakrol, gyakran vezettek le szuleseket is mikor a baba nem tudott menni, vagy epp nem volt a közelben, de gyakran jeleskedtek ebben a megtisztelö szerepben. A nep tisztelte, de altalaban tartottak töluk a tavolsagot, de maga a javasasszony is kerulte a nyusgö falusi eletet.
Ezek az emberek voltak a mai boszorkanysag megmentöi, ök vittek tovabb az ösi tudast es hitet. Megmentve igy az egyhaz több evszazados rombolo munkajatol. Maganyos boszorkanyok voltak ök, nem jartak kovenbe vagy mas közössegbe, altalaban a szakma anyarol gyermekre öröklödött, szajhagyomany utjan öröklödött. Nem voltak feljegyzeseik. Mert az veszelybe ssodorhatta volna öket. A megszallot boszorkanyuldözök szemeben. Bar igy is rengetegen kerultek maglyara, annak ellenere hogy sok sok embert megmentettek gyogyfuveik, fözeteik altal. De gyakran rajuk huztak a vizes lepedöt mikor a beteg mar menthetetlen volt, vagy ha a nehez szulesbe a vajjudo belehalt, vagy ha a gyermek halva szuletett.
Nekik köszönhetjuk hogy az ösi tudas nem veszett el hogy az evezredes gyakorlat nem halt ki, hogy mi a modern boszorkanyok reszesulhetunk tudasukbol. Hogy ma mar nem kell felnunk az uldöztetestöl es a buta sötet emberek bosszujatol. Ez a kis szösszenet hala adas nekik, akik minden nehezseg ellenere tovabbadtak az ösi hitet, es tudast
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése