2011. február 20., vasárnap

Halak

A Halak a vizjegy szulötteihez tartoznak, ö a labilis vizjegy. Uralkodo bojgoja a Neptunusz.



A keresztény kultúrkör Krisztussal azonosítja a Halak csillagképet, mivel a tavaszpont a Kosból akkor került vissza a Halak jegyébe, amikorra Krisztus születése tehető.
A csillagkép eredetileg egyetlen halból állt és elődje egy félig ember, félig haltestű szíriai istennő.
A görögök Aphroditét és Erószt, míg a rómaiak Venust és fiát, Cupidót látták a csillagokban.
A mítosz szerint anyát és gyermekét megtámadta Tüphón, a szörnyeteg. Venus és gyermeke a vízen keresztül menekültek, és mindketten hallá váltak. Hogy el ne sodródjanak egymástól, egy szalagot kötöttek egymás lábára. Ezt a szalagot a szeretet kötelékeként is aposztrofálni szokták, és a csillagkép ábrázolásában is megjelenik.

A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Ez igy igaz. A halak rendkivul intuitiv szemelyiseg gyakran fordul az ezoteria fele, kihasznalva az egyebkent is jol fejlett 6. erzeket. Mivel kisse almodozo es össze mosodik nala a kepzelet es valosag hatara, szamara az ezoterikus elkepzelesek, teoriak, nem is olyan tavoliak. Sokkal jobban magaenak erzi a legködösebb teoriakat mint a hagyomanyos ertelemben vett tudomanyok.
Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Ha hazudnak neki egy darabig leplezi felismereset de nem tudja sokaig magaban tartani. Nem szereti ha bolondnak nezik, atvagjak. Mert igaz 2 cm-rel a föld fölött jar, a maga teremtette alom vilagban, de talan epp a gyermekisege miatt lat at a hazug emberen.
Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve". Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. De ezek legtöbbször borzaszto ugyetlensegeböl akad. Naha tulzottan kepes magat masokra erölteteni epp azert a kis szeretetadagert ami gondoskodasa reven masoktol kap. A Halak csillagjegyu ember szo szerint szeretetfuggö.
Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. Gyakran vonul ki a termeszetbe, mert ott senki nem zavarja. Az allatok tarsasaga pedig jot tesz ebben a depressziv allapotaban. Gyakran veszi magat körul allatokkal ha valami oknal fogva nincs lehetösge csalad alapitasra, vagy meg fiatal. A gyerek halak rajong az allatokert, gyakran kertesi inkabb a negylabuak tarsasagat mint az embereket.
Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. De peldaul nagyon jo szakacs mert a szivet is belefözi abba, amit keszit, leven ilyen formaban is szeretetet adhat masoknak. De ha egyeb munkakörben helyezkedik el akkor sem öve lesz a föszerep, szivesen adja at a vezetes, a karrier, a nyeres, a versenyhelyzet eselyet masoknak.
Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Ahogy mondtam nem szeret felelösegget vallani magaert. Ezert kerul barmilyen vezetö vagy felelösseggel jaro poziciot messziröl elkerul.
Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Ez egy vegtelenul rossz tulajdonsaga ezer a halakat ravasz kigyonak is szoktak az ”aldozatai”
Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. De ha a halak megtalalja a szeretteteljes környezetet ahol biztonsagban erzi magat akkor hajlamos a megallpodasra. Csaladcentrikus a maga bohokas mondjan, haztartasat, környezetet gyakran keptelen rendben tartani, vagy epp gyermekeiröl megfelelöen gondoskodni. De csaladtagjainak szeretetben nem lesz hianyuk. Mert a Halak imad szeretetet adni es kapni, ez a leteleme ez a ”benzinje”.
A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Gyakran almodozik, ezert nagyon jo regenyiro, vagy költö mert vegtelenul bele tud merulni az alatala elkepzelt vilagba.
Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Gyakran vegzik monotorikusan munkajukat miközben, szellemileg teljesen mashol jar.
Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Gyerekkoraban ez sulyos lelki seruleseket okozhat nala. De a kreativ tantargyakat ahol kepzeletet, kreativitasat kamatoztatja nagyon szereti.
Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Ez tipikus halak tulajdonsag, mivel a halak kettös jegy akar az ikrek es a merleg. Mig a merleg teljesen kulsö szemlelökent tudja latni önmagat es helyzete, addig az ikerek csillagjegyu ember kettössege hamissagaban jelenik meg. A halaknal pedig a hangulatingadozas a jellemzö.
Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Jo tesz szamara ha peldaul egy egy följegyu emberrel oszthatja meg az eletet mert medret ad vizes termeszetenek. Levegö jegyekkel nem igazan erti meg magat, bar vonza a nagydumaju levegöjegyek termeszete, kommunikacioja, szabadelvusege. De a halak ragaszkodo szeretete pedig folytogathatja a levgö szulötteit, igy kapcsolatuk nem lesz hosszu tavu. Viz jegyekkel hasonlo termeszete miatt nagyon jol meg erti egymast. De hajlamosak egyutt arra hogy elhagyjak teljesen a realitas talajat. A Halak tuzjegyuekkel valo kapcsolata legtöbbször katasztrofalis mivel a tuzjegyek pezsgese tul sok lehet az almodozo halak szamara.
Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni.
Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni.
A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. De gyakran kuzd azzal hogy nem meri magat felvallalni, de ebben az esetben segit belerzö kepessege, mert teljesen belemerul tevekenysegebe es megszunik szamara a kulvilag.
Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik.
Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.
Halak kinezete is sokat arulkodik kettös jellegeröl, vagy szetfolyo, gömbölyded, vagy vegtelenul legies törekeny, a halak szeret termeszetes szinekbe öltözni, hajat is termeszetesen hordja. De egyes halak szeretik kreativitasukat sajat keszitesu ruhaikkal kiemelni.
A csillagjegy szulöttei vagy nagyon beszedesek vagy nagyon hallgatagok. Ez is kettös termeszetukböl akad. De akarmennyire sokat beszel is nehezen lehet kiismerni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése